Világszínvonalú egynapos sebészeti egységekkel bővült a hazai egészségügyi rendszer

Tizenhét fekvőbeteg-ellátó intézmény 19 helyszíne bővült egynapos sebészeti részleggel, ezzel együtt hatékonyabb betegút-szervezéssel és korszerűbb eszközrendszerrel. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, európai uniós forrás bevonásával megvalósult beruházás fontos előrelépés a jövő meghatározó ellátási formájának alkalmazásában. A betegellátásban egyre jelentősebb igényként merül fel, hogy a páciensek az orvostudomány modern szakmai és technikai eszközeinek felhasználásával vehessék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és minél hamarabb vissza tudjanak térni a munka világába. A technológia rohamos fejlődésének, a műszeripar,...

Létszámbővítés és minőségi betegellátás a Bács-Kiskun vármegyei kórházakban

Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Kalocsán is növekedett az egészségügyi dolgozók létszáma az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásának köszönhetően. A 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban megvalósított projekt hatására a korábbinál jóval több orvost és szakdolgozót foglalkoztat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórháza. A humánerőforrás-bővítés mellett jelentős infrastrukturális beruházások történtek az intézményben, aminek hatására szolgáltatásaik színvonala is számottevően javult. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórháza egy humánerőforrás-fejlesztésre elnyert...

Gyógyszeriparhoz kapcsolódó, őssejt alapú kutatás-fejlesztés hozhat fordulatot a sebgyógyulásban

Gyógyíthatatlannak tűnő fekélyeket kezeltek sikerrel a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) egy európai uniós projekt keretében. Az egyetem konzorciumi tagként jutott támogatáshoz a GINOP kutatás-fejlesztési területéről. A projekt kedvezményezettje a Solvo Biotechnológiai Zrt. volt, ami 2022 decemberében egyesült Charles River Magyarországon található másik leányvállalatával, a Charles River Laboratories Hungary Kft-vel, így a projekt megvalósítását ők folytatták. A gyógyszeriparhoz kapcsolódó, őssejt alapú K+F projektben a biotechnológiai cég célul tűzte ki a gyógyszerfejlesztés hatékonyságának javítását, hiszen az egy rendkívül...

Életeket menthet az egészségügyi informatika

Már a páciensek otthonában is gyűjthetőek az egészségügyi adatok annak a fejlesztésnek köszönhetően, amelyet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ valósított meg konzorciumvezetőként az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban elnyert támogatásból. A távdiagnosztika bevezetését a projekt részeként létrehozott Telemedicina nevű központi informatikai rendszer tette lehetővé, amely több más innovatív megoldással együtt növeli a betegbiztonságot. Az egészségügyben elvégzett informatikai fejlesztések révén a korábbiaknál jelentősen több ellátóhelyre, kórházba és rendelőintézetbe érkezhetnek előre megadott, pontos időpontra a betegek a...

Három ultrahang készülékkel bővült a balassagyarmati kórház eszközparkja

Pontosabb eredményeket, célzottabb kezeléseket és gyorsabb ellátást eredményezett a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetben elhelyezett három ultrahangkészülék, amelyeket a 2014–2020-as európai uniós támogatási időszakban, egy EFOP-projekt keretében szerzett be a balassagyarmati intézmény. Az egészségügyi dolgozókra nehezedő nyomás csökkentése, az ellátás magasabb minőségének elérése, illetve a betegek és hozzátartozóik általános elégedettségének növelése motiválta a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetet, amikor korszerű ultrahangkészülékek beszerzésére pályázott az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP). A támogatási...

Csúcstechnológia: robotok a rehabilitációban

Rendkívüli előrelépést hozott a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében az az európai uniós pályázat keretében megvalósított program, amelynek köszönhetően  az Országos Mozgásszervi Intézet innovatív robotterápiás eszközöket alkalmazhat a komplex rehabilitációs eljárásokban. A 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatásával számos, a lakosság egészségügyi állapotának javítását célzó beruházás realizálódhatott. A legtöbb ember számára természetes a járás, vagy egy toll felemelése. Ugyanakkor azoknak, akik bénulással járó stroke-on estek át, vagy egy...

Egyedülálló eljárás a stroke-os betegek ellátásában

Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) egyik új fejlesztése a mesterséges intelligenciát alkalmazza annak érdekében, hogy felgyorsítsa az akut stroke-betegek kezelését, és támogassa az ellátáshoz való hozzáférés országos javítását. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósított beruházás jelentősen hozzájárul a társadalmi innovációhoz, ezzel együtt Magyarország versenyképességének növeléséhez. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet egyike Európa öt legnagyobb forgalmú akut stroke intervenciós centrumának, amely hazánkban az agyvérzésen átesett, beavatkozást igénylő betegek...

Önállóság a vakok és gyengénlátók számára – Itt a Távszem!

A vakokat és gyengénlátókat segíti az európai uniós forrásból megvalósult, magyar fejlesztésű mobilalkalmazás. A Távszem segítségével a látássérültek mindennapjai jelentősen könnyebbé váltak, hiszen a mobilalkalmazásnak köszönhetően 0-24-es operátori segítség áll rendelkezésükre a hét minden napján. Sokaknak olyan hétköznapi tevékenységek jelentenek kihívást, mint a papírpénzek megkülönböztetése egymástól, a mosás elindítása, az elejtett tárgyak megkeresése, avagy a levelek átvétele és tartalmuk megismerése. Ezeken a helyzeten enyhít egy európai uniós fejlesztéssel megvalósult mobilalkalmazás, amelyet a vakok és gyengénlátók...

Az állatok rendelkeznek hatodik érzékkel!

A projekt a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok fejlesztését szolgálja és az állatasszisztált terápia alkalmazásának teremt lehetőséget a debreceni intézményben. Az állatok jóval érzékenyebbek az embereknél és többet észlelnek a valóságból, mint azt mi gondolnánk. Ez a debreceni Immánuel Otthonban megvalósuló foglalkozások során is megmutatkozik: a terápiába bevont pónilovak olyan dolgokat is könnyen megengednek a fogyatékos fiataloknak, amit másoknak nem – így például a sörényük húzgálását, avagy a patájuk megtapogatását. A tudomány...

Hatékony támogatás a fogyatékos emberek számára – Montázs Projekt a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javításáért

Az Európai Unió által támogatott projekt legfőbb célkitűzése volt, hogy javítsa a közszolgáltatások igénybevételének lehetőségeit a fogyatékos gyermekek és felnőttek számára. A projekt által nyújtott szolgáltatások az ország egészét felölelték és egyértelműen hozzájárultak a fogyatékkal élő emberek életminőségének és társadalmi integrációjának javításához. A MONTÁZS Projekt kiemelt hangsúlyt fektetett az olyan szakemberek képzésére, akik segítséget nyújtanak fogyatékos embereknek. Összesen 57 hiánypótló képzést hoztak létre, amelyek révén szakértők képzése és térítésmentes támogatása valósult meg. Ezáltal a fogyatékos...

Hírlevél

© 2023 Fejlesztési hírek

Megszakítás